Váratlanul kaptam egy üzenetet az írónőtől, hogy látja, hogy
a kívánság listámon vannak a könyvek, megnézte a blogom (tetszett neki) és elküldte
nekem.
Jót is rosszat is olvastam a könyvekről, idézeteket is
olvastam belőle, és kíváncsivá tett.
A minap meg is érkeztek.
Kaptam bele egy kis szösszenetet: „Kívánom, hogy az angyalok mindig legyenek részesei az életednek”
Ennek van jelentősége, ugyan is, én hiszek az angyalokban. 13 éves korom óta tudom (előtte, csak reméltem), hogy léteznek őrangyalok, és mindenki mellett ott vannak, és vigyázzák a lépteit. Az én életemet 2x is megmentették (legalább is ennyiről tudok). 13 éves voltam, amikor anyával szedtük le a tapétát a szobámban. Egyszer csak kopogást hallottam, hátraléptem, meg is kérdeztem anyát, hogy mit szórakozik, és hirtelen egy nagy darab mennyezeti díszléc puffant oda ahol előtte álltam. A másik eset olyan 17 éves korom körül volt. Igazából nem emlékszem arra, hogy előtte görgött vagy villámlott volna… a Lényeg, hogy lustálkodtam még reggel az ágyban, és amikor rávettem magam a reggeli fürdőre már a fürdőszobában voltam, amikor belecsapott a bojlerbe a villám.
A hétvégén nekiláttam az első rész olvasásának. Ismét jó volt a megérzésem, ugyanis, ez egy szuper könyv.
Azért mint minden könyvnek ennek is vannak kisebb hibái, kisebb logikátlanságok; közben vagy épp utána felmerült kérdések.
Az elején úgy éreztem, hogy kicsit meseszerűen van leírva – ezt a végén is éreztem. Nem tudnám megmondani, hogy miért, ez van.
Ami borzasztóan zavart, az az volt, hogy Sophiel mindenen elsírta magát. Az is fura volt, hogy nem tudta hányadán álljon Sötét Angyalával. Jó persze én sem tudtam volna. Valószínű, hogy én is hasonlóképpen reagáltam volna az eseményekre.
A fejezetek többségében Sophiel szemszögéből ismerhetjük meg a történteket, néhol becsúszik 1-2 Elijah-s rész is.
Az első fejezetben rögtön egy csatában találjuk magunkat, aztán már a manóknál vagyunk – itt mondjuk nem értettem, hogy 10-12 éves gyereknek néznek ki, és nem nőnek tovább, mindenhol kicsi, alacsony, kisebb tömeg elbírására alkalmas dolgok vannak….akkor hogy él közöttük Sophiel. Mindegy.
Nekem az is picit fura volt, hogy Elijah életveszélyesen megsebzi Sophielt, sőt tett még 1-2 olyan dolgot amiből az olvasón kívül nem nagyon jönne le senkinek, hogy a pasi csak segíteni akar a maga módján, a lánynak mégis mindenről ő jut eszébe romantikus értelemben.
Ami nagyon is tetszett, az a különleges képességű gyerekek, az angyalok – ha megemlít egy angyalt, rögtön le is írja, hogy „mire jó” – minek az angyala. Pl.: halál angyala, vagy az időjárást tudja befolyásolni stb stb.
Nagyon tetszett továbbá, ahogy az érzéseket leírja, különösen az tetszett, amikor Sophiel elmagyarázza Gabrielnek mi is az a szerelem.
„Aztán egyszer csak azon kaptam magam, hogy fülig szerelmes vagyok belé, és ettől kezdve valahogy kerekebb lett számomra a világ. Szebbnek láttam a napsütést, illatosabbnak éreztem az esőt, boldogabb voltam attól, hogy élek, és hogy az ő közelében lehetek. A valóságban a szerelem ezerszer szebb és jobb, mint valaha hittem. A szív dübörög, a lélek ujjong, a test ünneplőbe öltözik, hogy a legszebb formáját nyújtsa, és amikor egymás karjaiba olvadunk, megszűnik létezni a világmindenség” (399. oldal)
Tetszett, ahogy Elijah gondolkodik a jóról és rosszról. Ki dönti el, hogy mi az ami jó és mi az ami rossz? Igazából minden attól függ, hogy honnan nézzük.
A minap meg is érkeztek.
Kaptam bele egy kis szösszenetet: „Kívánom, hogy az angyalok mindig legyenek részesei az életednek”
Ennek van jelentősége, ugyan is, én hiszek az angyalokban. 13 éves korom óta tudom (előtte, csak reméltem), hogy léteznek őrangyalok, és mindenki mellett ott vannak, és vigyázzák a lépteit. Az én életemet 2x is megmentették (legalább is ennyiről tudok). 13 éves voltam, amikor anyával szedtük le a tapétát a szobámban. Egyszer csak kopogást hallottam, hátraléptem, meg is kérdeztem anyát, hogy mit szórakozik, és hirtelen egy nagy darab mennyezeti díszléc puffant oda ahol előtte álltam. A másik eset olyan 17 éves korom körül volt. Igazából nem emlékszem arra, hogy előtte görgött vagy villámlott volna… a Lényeg, hogy lustálkodtam még reggel az ágyban, és amikor rávettem magam a reggeli fürdőre már a fürdőszobában voltam, amikor belecsapott a bojlerbe a villám.
Fülszöveg:
Hiszel a végzetben? A sorsszerű szerelemben? Az Univerzum végtelen csendjében különös fényben ragyogó üvegcsékről suttognak. Úgy tartják, az ezüstszállal lezárt parányi palackoknak közük van élethez s halálhoz, ezért angyalok ezrei szállnak alá, hogy megszerezzék a világmindenség titokzatos kincsét. Sophiel, a bájos fiatal angyal lány glóriája és szárnyai nélkül érkezik a Földre, hogy küldetését teljesítse, ám nem számol azzal, hogy a halandó léttel emberi érzéseket is kap odafentről. A félelem, a fájdalom, a kétely és a gyász ugyanúgy ismeretlen fogalom számára, mit az életre szóló barátság, a keserű féltékenység, vagy a mindent felemésztő szerelem - de vajon meg tud birkózni mindezzel az ellenséggel való küzdelem során? Képes lesz-e vakon hinni, s véghezvinni feladatát? Elijah a Sötét Angyalok vezére, harcos katona, aki sajátosan gondolkozik a jó és a rossz fogalmáról, miközben önálló életet élő, nyolcágú lángoló ostora - szövetségesei sorait erősítve - teszi a dolgát. Kiátkozott angyalként ő a legidősebb idelent, s bár maga sem hisz benne, egy váratlan esemény folytán örökre megváltozik az élete, s ezzel létezésének értelme. Két össze nem illő lélek és egy elkerülhetetlen találkozás, amely alapjaiban rengeti meg a világot. A hétvégén nekiláttam az első rész olvasásának. Ismét jó volt a megérzésem, ugyanis, ez egy szuper könyv.
Azért mint minden könyvnek ennek is vannak kisebb hibái, kisebb logikátlanságok; közben vagy épp utána felmerült kérdések.
Az elején úgy éreztem, hogy kicsit meseszerűen van leírva – ezt a végén is éreztem. Nem tudnám megmondani, hogy miért, ez van.
Ami borzasztóan zavart, az az volt, hogy Sophiel mindenen elsírta magát. Az is fura volt, hogy nem tudta hányadán álljon Sötét Angyalával. Jó persze én sem tudtam volna. Valószínű, hogy én is hasonlóképpen reagáltam volna az eseményekre.
A fejezetek többségében Sophiel szemszögéből ismerhetjük meg a történteket, néhol becsúszik 1-2 Elijah-s rész is.
Az első fejezetben rögtön egy csatában találjuk magunkat, aztán már a manóknál vagyunk – itt mondjuk nem értettem, hogy 10-12 éves gyereknek néznek ki, és nem nőnek tovább, mindenhol kicsi, alacsony, kisebb tömeg elbírására alkalmas dolgok vannak….akkor hogy él közöttük Sophiel. Mindegy.
Nekem az is picit fura volt, hogy Elijah életveszélyesen megsebzi Sophielt, sőt tett még 1-2 olyan dolgot amiből az olvasón kívül nem nagyon jönne le senkinek, hogy a pasi csak segíteni akar a maga módján, a lánynak mégis mindenről ő jut eszébe romantikus értelemben.
Ami nagyon is tetszett, az a különleges képességű gyerekek, az angyalok – ha megemlít egy angyalt, rögtön le is írja, hogy „mire jó” – minek az angyala. Pl.: halál angyala, vagy az időjárást tudja befolyásolni stb stb.
Nagyon tetszett továbbá, ahogy az érzéseket leírja, különösen az tetszett, amikor Sophiel elmagyarázza Gabrielnek mi is az a szerelem.
„Aztán egyszer csak azon kaptam magam, hogy fülig szerelmes vagyok belé, és ettől kezdve valahogy kerekebb lett számomra a világ. Szebbnek láttam a napsütést, illatosabbnak éreztem az esőt, boldogabb voltam attól, hogy élek, és hogy az ő közelében lehetek. A valóságban a szerelem ezerszer szebb és jobb, mint valaha hittem. A szív dübörög, a lélek ujjong, a test ünneplőbe öltözik, hogy a legszebb formáját nyújtsa, és amikor egymás karjaiba olvadunk, megszűnik létezni a világmindenség” (399. oldal)
Tetszett, ahogy Elijah gondolkodik a jóról és rosszról. Ki dönti el, hogy mi az ami jó és mi az ami rossz? Igazából minden attól függ, hogy honnan nézzük.
Ha nem lenne mellettem a 2. rész, akkor nagyon mérges lennék
az íróra….
Fülszöveg
Sophiel az első küldetése után megbetegszik, ugyanis a Mágus nővérei, három ősi boszorkány zsarolással elveszik angyalláncát, ami nélkül a teste lassan fénnyé válik. Megkezdődik a versenyfutás az idővel, miközben Elijah és Gabriel is a lányt keresik. A kalandok a normannok földjére vezetnek, miközben Mágus gyermektestbe bújva nővéreivel beveszi a Nouri-szurdokot. Szenvedélyes szerelem, véres összecsapások, fekete mágia, hit és hitetlenség csap össze.
Szinte azonnal neki is láttam a folytatásnak :) Igaz, hogy ez egy picivel tovább tartott, de az nem a könyv miatt volt :)
Itt vannak a régi szereplők, de megismerhetünk új szereplőket is, illetve a régi szereplőket közelebbről. Gondolok itt konkrétan Gabrielre, és a Mágusra.
Gabrielnek nem a múltjába, hanem az jelenébe és az érzéseibe nyerünk betekintést.
Mágusnak viszont a múltjába, és igencsak megható, és már nem is tartom annyira utálatos szörnyetegnek, így, hogy megtudtuk, hogy mi is indította el ezen az úton.
Sophiel még mindig nem tud parancsolni a könnycsatornáinak, de ismételni tudom csak magam, én is sokat sírnék ebben a helyzetben. Örülök, hogy visszalátogathattunk a manókhoz, még ha nem is a legjobb körülmények között.
Imádtam Dirilt, annak ellenére, hogy tetőtől talpig, velejéig gonosz.
Tetszettek a fordulatok, tetszett minden MEGINT :)
Aminek külön örülök, az az, hogy nem falkaparós a vége, mint az előző résznek!!!!
Itt vannak a régi szereplők, de megismerhetünk új szereplőket is, illetve a régi szereplőket közelebbről. Gondolok itt konkrétan Gabrielre, és a Mágusra.
Gabrielnek nem a múltjába, hanem az jelenébe és az érzéseibe nyerünk betekintést.
Mágusnak viszont a múltjába, és igencsak megható, és már nem is tartom annyira utálatos szörnyetegnek, így, hogy megtudtuk, hogy mi is indította el ezen az úton.
Sophiel még mindig nem tud parancsolni a könnycsatornáinak, de ismételni tudom csak magam, én is sokat sírnék ebben a helyzetben. Örülök, hogy visszalátogathattunk a manókhoz, még ha nem is a legjobb körülmények között.
Imádtam Dirilt, annak ellenére, hogy tetőtől talpig, velejéig gonosz.
Tetszettek a fordulatok, tetszett minden MEGINT :)
Aminek külön örülök, az az, hogy nem falkaparós a vége, mint az előző résznek!!!!
